A rendelőt modern diagnosztikai eszközökkel és műtővel szereltük fel, hogy pácienseink igényeit minél szélesebb körben el tudjuk látni. Ezért a szolgáltatás-palettánk széles, és azon vagyunk, hogy ezt évről-évre fejlesszük, hogy egy jól működő, gazdik és kedvenceik által kedvelt rendelő lehessünk. Erről bővebben a szolgáltatásaink menüpont alatt olvashatnak.
A Revetek Állatorvosi Rendelő 2010 május 1-én nyílt meg Veresegyházon a Revetek térségben.
Többen érdeklődtek, hogy hogyan választottuk ki a rendelő nevét. Aki választott már nevet életében, akár gyermeknek, kedvencnek, vállalkozásnak, az tudja, hogy nem is olyan egyszerű. Elkészül egy lista a potenciális lehetőségekkel, majd abból egyszer csak kialakul, hogy melyik név lesz a befutó. Ez a rendelő esetében is így indult, aztán adta magát a név. Ugyanis a veresegyházi Revetek térségben lévén, felfedeztük, hogy a Reveteket akár mozaikszónak is tekinthetjük és benne van a vet szó, amellyel már minden formában kísérleteztünk. Így lett ReVETeK Állatorvosi Rendelő.
Honlapunkat és megjelenéseinket is úgy alakítjuk, hogy adódó kérdéseikre választ kaphassanak. Kérjük, e-mailben küldjék el, ha valamit mégsem sikerült oldalunkon keresztül megtalálni.